mindig van

valami, ami életben tartja az embert. jó esetben ez a "van" kézzel fogható, szemmel látható, más esetben meg kell keresni. emberek jönnek-mennek az életünkben, velünk vannak rövidebb-hosszabb ideig, írnak a lelkünkbe, a testünkre.
a legtöbbször találtam kapaszkodót. néha elég volt 1 mondat, 1 zene,1 ember. néha több kellett.
súlyt érzek, felelősséget, tehetetlenséget.
félelmet és féltékenységet.

sokszor kapaszkodtam belétek. talán tudtátok, talán nem. elég volt egy mondat, egy "szia! hogy vagy?" az msn-en, és már rendben voltam.
néha nagyon kellett, hogy találkozzunk, erőt vettem tőletek, célt, irányt.

most olyan kilátástalan az egész. amikor azt írtam, várom a találkozást, mert olyan régen láttalak, azt írtad, "egy hete". mondtam, hosszú időnek tűnik, írtad "1 hét". és nem nagyon beszéltél velem, nézted a tévét.
nem találkoztunk.

és nem akartam találkozni. nem bántottál, de megbántottnak éreztem magam.


valami nagyon készülődik. talán csak hónapokra vagyunk attól, hogy az igazi álom elkezdődjön, de az is lehet, hogy fényévekre. és nagyon egyedül vagyunk. ami egyértelműnek látszik, az nekem nem az, ami volt, az fáj.
positivo
guszta
fly
molly
dummy
mach
fact
offroad
áron

nekem állandóan hiányoznak. sokszor gondolom végig a történteket, és tudom, ha újra kezdhetném, akkor sem tudnám másként csinálni.

egy idő után mindig, mindent elrontok. tervek és gondolatok voltak sh.-val, ma már kommunikáció sincs, csak szégyenérzet.

nagyon egyedül és nagyon kevesen vagyunk, légüres térben mozgunk.
hiányzik a szeretet oda-vissza

nincsenek

tervek
ne keressetek
egyedül szeretnék lenni

beszélgetés K-nal:
a fórummal kapcsolatban: nekem nincsenek illúzióim. nem hiszem, hogy borsi válaszolni fog, részéről valószínűleg csak fellángolás volt az egész, és a lendület már régen elveszett. valószínűleg hónapok óta nem is olvassa a fórumot.
mint ahogy azzal kapcsolatban sincsenek illúzióim, hogy a "régi" csoportból bárki is válaszolni fog. ők sem képesek átlépni önmagukon, ha egyszer azt mondták, hogy szakítanak velünk, akkor ehhez tartják magukat. még akkor is, ha esetleg tudják, hogy ez senkinek sem jó.
próbáltam egy időben megértetni, hogy a fórum negligálásával nem velem szúrnak ki, hanem azokkal az ismeretlen fertőzöttekkel, akiknek itt segíthetnének.
szomorú vagyok, hogy ilyen helyzet van

unom a hazugságom

évek óta tudod, hiszen egy jóbarát megmondta neked
tudod a "j"-t

tagadtam
mindent
közben te tudtad
tudod, hogy azonos vagyok
tudom, hogy tudod

igen, én vagyok

nem akarok találkozni veled többé

a szégyenem

almodo_var küldte

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.
Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak. Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek... Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély hegymászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.
Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek. Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod". Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el. Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.

(Gabriel García Marquez)

:)köszönöm

"Oly korban

éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

(...)

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit,-
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.
(...)"

/R.M./

Istenek nem élnek,

de a táborok állnak, s a küzdelem egyre keserűbb, s a legnagyobbak is azt mondják, döntőre kerülhet.
Mégpedig épp a rossz felé most.
És mi fordíthatunk rajta? Mi, méhek a sasok csatáján?
Te egyszerű baka, nem lőhetsz oda, ahol az ellenség vezérkara fészkel; tüzérségével sem versenyezhetsz. De nem igaz, hogy nem te voltál, egyszerű gyalogos, a legfontosabb mindenkor, minden hadjáratban. Az vagy ma is. Mi volt épp a legutolsó háború tapasztalata? Hogy mindenki, mindenki, de mindenki hadviselő.
/I.GY./

felhívott anyósom, feltétlenül legyen itthon sok száraztészta, mert ki tudja mi jön még

gyógyszercsere

tudom, ismétlem önmagam: azt mondogattam mindig, ha nem látszik, nem viszket és nem fáj, akkor rendben vagyok én ezzel az egész AIDS-szel. Természetesen az utóbbi sok hónapban látszott, fájt és néha még viszketett is.
A legrosszabb a fájásokból a lábfájás. Folyamatos, és az utóbbi időben elég intenzív. Múlt héten kaptam két gyógyszert, azok sajnos nem váltak be. A lábaim továbbra is fájtak, viszont sokat űcsörögtem a WC-n.
Ma újabb forduló lábügyben: gyógyszercsere. Combivir helyett Viread és Epivir. Ha 3 hét múlva is fájnak a lábaim, akkor neurológiai vizsgálatok + Tegretol.

Nem vagyok egy nyavalygós fajta, amit lehet, zokszó nélkül tűrök. De az állandó és nem múló fájdalom lassan felőröl.
Nem akarok tegretolt és neurológiai vizsgálatokat, de nagyon szeretnék fájdalom nélküli napokat.

a látszattal ellentétben

a zord és kemény külső egy kenhető belsőt takar. végtelenül romantikus tudok lenni, képes vagyok ülve nyalni a holdvilágot...

valamikor régen, amikor még fiatal voltam, és éppen egy átmeneti pasas volt az életemben, aki a második keresztségben a "bunkó" becenevet kapta az egyik barátnőmtől... nos ezzel az átmenetivel színházban voltunk. váratlanul volt, délután felhívott, este színház.
körúti színház (már akkor sem különösebben rajongtam értük), musical (uram irgalmazz, mi lesz itt)
Doktor Herz

nem mondom, hogy jó volt, mert nem...rossz sem... olyan giccsparádés, egyszer meg lehetett nézni. amik viszont megmaradtak bennem: a dalszövegek, a jó fene tudja miért.

mindez annak kapcsán, hogy napokban letöltöttem...éljen a nosztalgia címmel (alcím: már a múltunk sem a régi)

van benne egy sor, ami C halála után sok erőt adott ("csak az nem halhatatlan, ki elfelejthető"), mondtam is, C tuti halhatatlan, legalábbis addig ziher, amíg élek.

egy másik rész egy másik dalból, ami a C utáni időkben lett sajátom:

"ha nem fázom és van ebédem
s valaki lefekszik vélem
én már jól érzem magam"

egyszerű filozófia egyszerű embernek

szerdától

péntekig egyedül leszek. Lacus elutazik...éljen a vidor fesztivál.

éppenséggel ennek most nem nagyon örülök, de ez nem szempont.

majd kenegetem a herpeszem

szomatikus volt

ez az egész.
tavaly novemberben, amikor Cs. 10 év józanság után kezdett visszaesni (még nem használ), akkor az volt az utolsó csepp, akkor kórházba kerültem.
most V. 12 év után visszeesett. szerdán délután tudtam meg.
mindketten nagyon a szívemben vannak.

és talán benne van ebben a pár napban az egész nyár is. nagyon szerettem volna Lacussal eltölteni legalább 1 hetet valahol messze, tengerparton, de a munka miatt nem lehetett összehozni.

talán benne van a Mester, akivel már nem találkozom, mert nem akar velem találkozni. szentimentálisan még őrzöm az első sms-t, amit 2005.07.04.-én írt. persze, hiányzik, de mint mindent, ezt is elbaltáztam. megosztottam a titkot valakivel (mert a nagy örömöt és a nagy bánatot nehéz egyedül vinni), ebből meg az lett, hogy ma már mindenki tudja, az is, aki nem akarta tudni. hibásnak is érzem magam, és perszehogy ártatlannak is. az egész helyzet olyan igazságtalan. közben meg homofób leszek...

talán benne van, hogy nagyon sokat dolgozom. a napi 9-10 óra szinte természetes. fáradt és kimerült vagyok, nem jut energia írásra, olvasásra, rajzolásra...feltöltődésre.

valamikor azt írtam, hogy addig élek, amíg dolgozni tudok. az van, hogy lett cél, és mielőtt meghalok, azt el kéne érni.
asszem, még mindig nem hiszem el, hogy nem fogok ripsz-ropsz meghalni, mindenre van elég idő.
csak éppeséggel az van, hogy amit az orvosok mondanak, az nincs szinkronban azzal, amit belül érzek.
mert a látszat ellenére nem vagyok okés. a nap végére mindig nagyon fáradt vagyok, az állandó fájdalmak felőrölnek. pihenni nem merek, félek, azt mondják majd egyszer, ennél többet kell dolgoznom, ha továbbra is a Megállóban akarok maradni. lelkiismeret furdalásom van, ha nem vagyok bent. az eszemmel tudom, hogy ez nincs így, de a szívem...
a világ leghosszabb útja a fej és a szív közti távolság.

beteg voltam,

illetve még mindig nem vagyok teljesen száz.
szerda éjjel belázasodtam, és úgy maradtam tegnap reggelig.
kicsit furcsa volt az egész, mert a láz beállt 38,8-ra és egy tapodtat sem mozdult semerre. péntek este végre elindult - felfelé, elérte a 39-et, bevehettem a lázcsillapítót.
a torkom begyulladt, a nyirokcsomók megnőttek, fájtak (még mindig), és a legrosszabb, hogy nagyjából az ágytól a bejárati ajtóig voltam hitelesítve közlekedésileg, ami tekintve a lilliputi lakást kb 5 méter. nagyon fáj/t/n/ak a lábaim. ilyen még nem volt. éjjel lámpafénynél aludtam (amennyit bírtam), mert a sötét és a fájdalom már sok lett volna együtt. ma végre felküzdöttem magam a galériára, itt van a számítógép. Lacus már mondogatja egy ideje, hogy laptop kéne nekem, az elmúlt napokban komolyan elgondolkodtam rajta... bár, többek között nincsen harang.

az égi szakszervezet viszont kitett magáért, pénteken felhívott Adrienne doktor (from New Castle), hogy itthon van, feljönne. egyúttal meg is vizsgált. szigorúan belenézett a szemembe és megkérdezte, látott-e orvos. mondtam neki, hogy éppen most. azt mondta, hülye és felelőtlen vagyok.
nem vagyok felelőtlen (na jó, egy kicsit igen), de amikor a bejáratig jutok csak el, akkor speciel a László elérhetetlen távolságnak tűnik.

tegnap már ettem. keserű volt a leves, de gyűrtem, mert a következő hét sűrű lesz, össze kell szednem magam. még nem tudom, hogyan jutok be, majd kiderül.
utálok beteg lenni.
Lacus turmixokat készít, banán, körte, méz, tej.
hogyan kéne nagyon gyorsan meggyógyulni?