negatív - pozitív - HIV-pozitív - AIDS

ha újra kezdhetném, akkor is HIV-pozitív szeretnék lenni

vasárnap, augusztus 20, 2006

csak morfondírozom,

egész héten összesen 703 vizsgálat volt

siker lenne (ahogy Alladin írja)?
nézőpont kérdése.
ha akarom, akkor siker, hiszen a múlt évben 602 vizsgálat történt (akkor sem volt pozitív), tehát a plussz 101 azt is jelentheti, hogy nőtt az igény.
ha akarom, akkor siker, hiszen a szigetek történetében már az elmúlt év is sikersztori volt a 602 vizsgálattal.
a plussz 101 jelentheti azt is, hogy a csapat gördülékenyebben, okosabban dolgozott. tény, a csapat gördülékenyen, okosan, jól összehangoltan dolgozott. így is siker, kettős siker, hiszen egy soha együtt nem dolgozó csapat nagyon ügyesen oldotta meg a feladatot.

siker abból a szempontból is, hogy kb 1-2 héttel a sziget előtt derült ki, hogy az illetékes minisztérium szakállamtitkára megírta levelét, amiben tájékoztatja a címzettet, hogy a 2006-os szigeti rendezvényre szánt összeget (tesztekre) és a HIV-pozitív betegek fogászati ellátására megitélt támogatást (is) a kormány zárolta, így egyikre sincs egy huncut fillér sem. és nem is lesz egész 2006-ban. a civil falu összeadta a tesztek árát, mégis lett vizsgálat.

(csak suttogva kérdezem, a HIV-pozitívok fogászati ellátáshoz szükséges pénzt kik fogják összeadni?)

mégsem tudok felhőtlenül örülni
én már csak ilyen nyavalygós vagyok, nekem semmi se jó

mert nem értem, hogyan történhet meg, hogy egy aláírt szerződést az egyik fél (minisztérium) büntetlenül felmondhat?
nem értem, miért nem értik még "illetékesék", hogy az ilyen rendezvényeken sok embert lehet elérni (mennyi embert vizsgál meg egy évben az AATSZ? - csak a viszonyítás miatt kérdezem)

szóval, ambivalens érzéseim vannak
szombaton 63.000 ember volt kint. egyetlen nap alatt egy kisvárosnyi ember. tegyük mellé a heti 703-as vizsgálatot.

nem akarok fanyalogni. ez a szám pontosan hétszázhárommal több, mint a nulla. a körülmények miatt is örülök, hogy ennyi lehetett.

bár lehetett volna több is.

ha nem csak Mara szúr, hanem mégegy ember...
ha lett volna elég pénz...
ha nem egy rosszul megvilágított sátorban lett volna az "Egészségház", hanem egy formás kis konténerben, akkor éjszaka is lehetett volna...
ha lett volna elég ember, aki beszélget az érdeklődőkkel, várakozókkal (naná, hogy prevenció)

ha... volna...

kinek kell ebben az országban megfertőződni ahhoz, hogy a kormányzat (is) komolyan vegyen minket?

nem akarom elvenni shivamantra kenyerét, csak egy kicsit elgondolkodtam (magunkon is)

szerda, augusztus 16, 2006

a végeredmény:

703 vizsgálat
0 pozitív.

alszom pár napig

hétfő, augusztus 14, 2006

nagyon fáradt

vagyok. Ez az az állapot, amikor a csomagolás megy, mozog, működik, de belül alszom folyamatosan. Régen éreztem ennyire gyengének magam.
Az alvás sem megy, pár napja 4 körül ébredek és éjfél felé alszom el.

péntek, augusztus 11, 2006

szigetelek,

amortizálódom.

olyant nem írok, hogy "nagy élmény, jó kint lenni"...

kicsit hangos -néha túlságosan is-, naná, hogy rosszul viselem a részeg embereket meg ilyenek...
de!
ott vannak azok, akikkel együtt dolgozom, akikkel minden perc jó, akik töményen tudják mi a dolguk és profin teszik is.
ezért jó
ha ők nem lennének én a sziget közelébe sem mennék.
vén vagyok, mogorva, és utálom az embereket, ráadásul ekkora mennyiségben már egészségtelen is.
esténként 9 körül érek haza nagyon fáradtan, csak elborulok az ágyon, Lacus mesél, beszél, a fejemben meg próbál ülepedni a zaj.