mindig van

valami, ami életben tartja az embert. jó esetben ez a "van" kézzel fogható, szemmel látható, más esetben meg kell keresni. emberek jönnek-mennek az életünkben, velünk vannak rövidebb-hosszabb ideig, írnak a lelkünkbe, a testünkre.
a legtöbbször találtam kapaszkodót. néha elég volt 1 mondat, 1 zene,1 ember. néha több kellett.
súlyt érzek, felelősséget, tehetetlenséget.
félelmet és féltékenységet.

sokszor kapaszkodtam belétek. talán tudtátok, talán nem. elég volt egy mondat, egy "szia! hogy vagy?" az msn-en, és már rendben voltam.
néha nagyon kellett, hogy találkozzunk, erőt vettem tőletek, célt, irányt.

most olyan kilátástalan az egész. amikor azt írtam, várom a találkozást, mert olyan régen láttalak, azt írtad, "egy hete". mondtam, hosszú időnek tűnik, írtad "1 hét". és nem nagyon beszéltél velem, nézted a tévét.
nem találkoztunk.

és nem akartam találkozni. nem bántottál, de megbántottnak éreztem magam.


valami nagyon készülődik. talán csak hónapokra vagyunk attól, hogy az igazi álom elkezdődjön, de az is lehet, hogy fényévekre. és nagyon egyedül vagyunk. ami egyértelműnek látszik, az nekem nem az, ami volt, az fáj.
positivo
guszta
fly
molly
dummy
mach
fact
offroad
áron

nekem állandóan hiányoznak. sokszor gondolom végig a történteket, és tudom, ha újra kezdhetném, akkor sem tudnám másként csinálni.

egy idő után mindig, mindent elrontok. tervek és gondolatok voltak sh.-val, ma már kommunikáció sincs, csak szégyenérzet.

nagyon egyedül és nagyon kevesen vagyunk, légüres térben mozgunk.
hiányzik a szeretet oda-vissza