idén

sem kaptam semmiféle állami elismerést, egyik kossuth sem az enyém, tuti, mert akkor már szóltak volna, hogy gondoskodjak tiszta zokniról. tegnap olvastam, állami keresztet sem kaptam. marad az az egy, ami eddig volt...
minden évben az utolsó betűig elolvasom, éppen ki milyen díjat kapott, minden évben konstatálom, az enyém nincs köztük.
néha hiányzik valami elismerés-féle, aztán meg ha jól belegondolok, nincs is miért kapnom.
Lacus melóba megy, nagyon nincs kedve elindulni, bohóckodik, csak puszit akar, puszit ad és közben mindenféle hülyeségeket énekel. tegnapi bölcs mondása: néma gyereknek túrós a háta. végre elkezdődtek a próbák, 2 hónap pihenés után itt volt az ideje, már kezdett az agyamra menni. legbiztosabb jele a próbák elkezdésének, hogy lassan megint eltűnik néhány dolog a lakásból. korábban a fakanalak és fűszertartók tüntek el, most egy kép a falról, egy kockás pléd és egy bőrönd. ez a kezdet.
tényleg olyan, mintha élnénk...

ma beleolvastam Albert Györgyi blogjába. pár évvel ezelőtt a szigetre hívtak vendégként, mint aktuálisan halálos beteget. vendég volt még egy neves színész, aki valamiből nagyon felgyógyult, de hogy miből, arra nem emlékszem, és egy rádiós műsorvezető nő, aki a rákot győzte le. némileg kilógtam a sorból :). naszóval azt gondoltam, écces pályafutásom csúcsa lesz, hogy a távolról tisztelt és szeretett Albert Györgyi fog velem beszélgetni. korábban kellett érkezni, a sátor elzárt részén ültünk egy asztal körül, és csak aggódtam, aggódtam... Györgyit szemmel láthatóan megviselte már aznap az alkohol. Balázst kérdeztem, képes lesz-e a beszélgetésre, aki megnyugtatott (volna, de nem sikerült, szívem szerint otthagytam volna az egészet még kezdés előtt). szóval Györgyi csalódás volt. akkor még nem tudtam, hogy alkoholista, ha tudom, akkor másként élem meg az egészet (mert alkoholizmusból valamennyire felkészült vagyok). aztán volt még egy-két tervezett találkozónk, de a korábbi maligános élményei miatt minden elmaradt. már feladtam, tudom, hogy szar neki, és nem haragszom rá. de csalódott az vagyok. még őrzöm a telefonszámát... de nem tudom miért...