már haza is jöttem...

pedig el sem indultam igazán.
itthon(?) volt Andi egy napig, átutazóban NY-ból Romániába. együtt vacsoráztunk a Fatál nevezetű műintézményben, ami nekem azért volt szép, mert másodszor voltam ott... először sok évvel ezelőtt Adam vitt oda enni. Adam Andi férje :)
szóval vacsora közben feltette a már-már szokásos kérdést: mikor jössz hozzánk.
...
másnapig gondolkodtam az egészen, megbeszéltem Lacussal, tavasszal elmegyek (amíg menni tudok). megnéztem repülőjegyet, időpontot, belőttem 2 hetet, és persze már tervezgettem, hogy merre meg mit...
...
beszélgettem a főnökömmel a ránk váró munkáról, jövőről, a meglévő feladatokról... olyan kis leltár-féle...
...
nem tudok kimenni. nem lesz rá idő. annyi a munka.
ahogy nagyanyám mondta, csomagoltam és maradtam.