van nekem

egy kedves, aranyos kolléganőm. alapvetően nem sok gond van vele, de ez most nem fontos. a lényeg, valahogy sosincs szerencséje a pasikkal. van nekije egy aktuális nagy szerelme uszkve pár éve, a pasas nős, gyerekei vannak. kolléganő ettől aztán rendesen frusztrált. tetézte a bajt, hogy pasi bejelentette, nem fog elválni (dacára, hogy a feleség felajánlotta), nem akar gyerektartást fizetni, így marad minden, ezt tessék szépen beosztani. és egyébként is, kényelmes ember... kolléganő beleszomorodott ebbe rendesen, mondom tart ez már néhány éve. adottak tehát a következők:
1 leány, aki úgy érzi, megtalálta élete párját, tehát akár boldog is lehetne
1 pasi, akinek van felesége, vannak gyerekei és van 1 szeretője
kolléganő szenved. mondom neki, édes kis csillagom! mi a fenének nem örülsz annak, ami van, miért az kell, ami nincs, és meg is mondta, hogy nem is lesz?
azt is mondtam neki, tök mindegy miket beszél a pacák, igazán nem számít semmit. a fontos az, amit tesz. ahhoz lehet igazodni.
meg azt is mondtam neki, törődjön bele, hogy a pasas így, ebben a formában érzi kereknek önmagát, ez pedig kegyelmi állapot, a helyében én sem akarnék változtatni.
valószínűleg itt az ideje, hogy elkezdjen annak örülni, ami van, és ne mérgezze magát azzal, ami nincs.
mondtam neki, édes kis bogaram! (mindig szépen beszélek vele) keríts magadnak egy hímnemű egyedet, menj férjhez, szülj gyerekeket, ezt a sokéves nőst meg tartsd meg szeretőnek. pontosan azt add neki, amit kapsz tőle. mondom ezt azon az alapon, hogy a régi bölcsesség imígyen szól: bánj úgy az emberekkel, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak.