egyensúly / talanság

A jó fene tudja már mikor volt amikor megéreztem, a világ az egyensúlyról szól. Ha kapok az egyik oldalon, akkor a másikon elvesztek valamit. Pofonegyszerűen hangzik. Hideg-meleg.

Gyászolós hangulatban vagyok.
P. és R. (két nagyon jó barát, akiket szeretek)
Reggel e-mailt írtam nekik (is) arról, hogy egyedül érzem magam, kiveszett a tűz belőlem. Nem tudok létezni gyűlöletben. Akit semmibe vesznek semmivé válik. Engem semmibe vesznek.
Megírtam a gondjaim, amiből egy kis levélsorozat lett. A végére azt éreztem, tényleg mindenért én vagyok a hibás. És ahogy lenni szokott, már az is megkérdőjeleződött, hogy mi a francnak élek még.
Ismerem magam. Tudom, látom, ott voltam az elmúlt 15 évemben. Igaziból azon a júliusi napon születtem meg. 15 éves vagyok. Öreg, fáradt, elkeseredett.
P. és R.
megbántottam őket, pedig nem akartam

ez csak rész az egészből

Ismerem magam, hozom a régi kliséket. Jön a bezárkózás, a "senkivelnembeszélni". Öreg kutya nem tanul új kunsztot.
Lefelé a lejtőn.

A másik oldal:
papírok önkormányzatnál, az ügyintézőnek szeme sem rebbent, amikor átvette és megnézte őket.
Mint amikor a karikagyűrűket vettük. Ott is csak az volt zavaró az eladó leánynak, hogy magázódunk (mármint L és én). Az, hogy két férfi karikagyűrűket próbál, megbeszélik melyik lenne jó, ez természetes volt neki.
Tudom, ez még nem a hozzájárulás a befogadáshoz, de mindenben megkapaszkodunk, ami kicsit is pozitív. L optimista (ez azért nagy szó), én is bizakodom. Majd kedden, szerdán érdekődjünk telefonon.
Felfelé az emelkedőn.

lefelé gyorsabb